Ez az én személyes kis kuckóm. Irományok, rólam dolgok. Nem vagyok egy nagyon érdekes ember, de próbálok az lenni. Alapjáraton amit tudni kell rólam, hogy már 8 éve G-Portál-ozok, 1-2 év kihagyással. Mondhatni, itt nőttem fel. Szeretek olvasni, regényeket és verseket is. Régen ezeket mind utáltam, szó szerint. De gimibe kerülve megváltozott. Ez egy másik történet, talán majd mesélek róla. Imádom a pszichológiával kapcsolatos dolgokat! Nagyon vonz az emberi elme, a dolgok miértje, a létezés, a gondolatok oka. Ami viszont idegesít, ha hülyének néznek. Hát ebből állok én, az oldal szerkesztője, Merci. :)
● Verseim
|